Bejelentkezés

Keresés



Gyorsmenü:
Hírek
Koncertek
Zenekar
Történet
Lemezek
Tagok
Média
Fotó
Sajtó
Videó
Közösség
Vendégkönyv
Kérdések
Fórum
Mühely
Kapcsolat

Flash mentes verzió



« vissza

Az ember és a hal - Sztárjegyzet: Lovasi András

2003-04-28

Az ember és a hal
Konkrétabban én és a halak, amik az utamba kerültek, és szerencsére az se mind, mert a legtöbb csak megvolt és kész, nincs mit írni róla mert nem is emlékszem már és nem vagyok egy olyan aki minden skalpot felaggat az övére. Ismerek egy roadot, aki minden nőt, aki megvolt néki, adatostul bevésett egy titkos kis noteszbe {csak akivel koituszig jutott soft petting no}. No hát az én legtöbb halam ilyen. Semmilyen kis nyekenyóka volt, - mint az alkalmi partner - az arcára nem emlékszel, de 1-2 mozdulat szag-illat és ritkán az egész ahogy volt feltolul hol jó hol rosszabb ízzel a ködbigyóból amit leölt időnek hívnak azok akiknek ez a szakmájuk, hogy hívjanak v.-mit v.-minek. Mint például nekem, ki a leölt halak krónikása volnék, ezentúl. Mert, hogy rájöttem: nekem minden nagyobb hal fogása után az a legnagyobb dilemmám mi legyen vele. Mert a hal élve a legszebb, igen ám de, ha elengedem, elhagy és nem látom többé-hát akkor megölöm, hogy az enyém legyen. Igen ám csak akkor meg már nem olyan szép nem mondja többé azt, hogy kis szívem, se azt, hogy drágám, csak fekszik ott bután mint a hűtlen kedves, kit megöletett sűrű vére. Ezért azt csinálom, hogy mikor megölöm nem gondolkodom, hanem egy állatot csinálok magamból, átmegyek ölőgépbe és szenvtelenül szorítom, míg utolsót nem veret {a ponty egy nagy levegőt is vesz a végén, mintha sóhajtana egyet, az utált törpeharcsa meg brekeg közben, a süllő az olyan, mint Martinovics csak még elegánsabban fogadja a halált, amit úgy kell elképzelni, hogy semmit sem csinál az ütés{ek}re - hanem csak jól meghal. Szóval megölni egy élőlényt, akit így-úgy szeretsz, nem egyszerű dolog, emlékszem nagyanyámra, aki disznóölés előtt, hajnalban, hosszan elbeszélgetett a kiéheztetett, meglehetősen türelmetlen disznóval, aki egészen az utolsó percig azt hihette hogy őt és az embereket v.mi transzcendens fű alatt húzódó szál köti össze, minek okán is, azok etetik őt. Pedig nem is. A delfin is biztos azt hiszi. Pedig az se bizhatik bennünk. És persze mi sem egymásba, de talán ölni jó, azért. Ide ez illene csattanónak, de azt hiszem nem igaz: Furcsa és nehéz érzés az, és nem esik olyan jól megenni - az illető állatot sem, más még a friss hús íze szaga-illata is, mint amivel a bolti vásárlás után találkozunk. Nehezebb élőbb. Nem beszélve arról, ha az ember az áldozat. - Nem véletlen, hogy kitalálták - a húsfeldolgozó táborokat/gyárakat, így az egész olyan mintha mindig is így lett volna, egy komoly gépezet csak nem lehet hibás? Pedig de. Igaz, úgy látszik, hozzátartozik a mi életünkhöz mások halálának okozása {direkt ill. indirekt eszközökkel}és ha szembe jön a lehetőség tapasztalják meg, de ne emberen kezdjék, ha eléggé az evolúciós lista elején indulnak mire odaérnek a főemlősökhöz már el fog menni a kedvük az egésztől. Legfeljebb bízzák a gyárakra. Ha meg halat fognak, néha engedjék el. Próbálják meg egész jó!

Szerző: Sportkosár - pécsi sportmagazin - Lovasi András