A CSALÁDI RANGSOR ÖTÖDIKJE



+ Hogy vannak a tujáid?

- Köszönöm szépen, még mindig felemás módon nőnek. - jött a válasz egy széles mosoly kíséretében a Kispál és a Borz immár negyven esztendős szólógitárosától. - De valószínűleg megfejtettem az okot: kevesebb nedvesség van az egyik oldalon, úgyhogy most megtrágyáztam őket, várom az eredményt.

+ Dehát ha elköltözöl, nincs is semmi értelme, nem? Ezek szerint te is elmész Pécsről?

- Neeeem. Van egy kis házam fönn a hegyen, és ilyenkor, amikor eljön a jó idő így tavasz végén, akkor kimegyünk a városból, fölköltözünk, aztán ősszel, amikor kezdődik az iskola, visszajövünk. Ez egy kis hétvégi házikó, szóval nem nagy eresztés, de itt a városban nem lehetne meglenni.

+ Pedig már azt hittem, hogy az utolsó mohikán is elhagyja a várost akkor, amikor az elvileg pécsi illetőségű zenekar billentyűse és dobosa régóta Budapesten él, sőt az énekes is Orfűn rendezkedett be a családjával.

- Nem, én nem megyek el innen. Hát mit csináljak én máshol? Megzöldülnék mondjuk Budapesten.

+ És mondjuk Orfűn?

- Orfűre nem mennék. Csalóka, mert közel van, de az az ezerötszáz kanyar, ami odáig vezet. Meg a tél ott kemény. A Bandi (Lovasi András, a zenekar énekes-basszusgitárosa - a szerk.) szereti, énnekem nem annyira jön be, dehát ízlések és pofonok. Ja, és én nem vagyok horgász, ez is egy fontos szempont.

+ Azért csak van neked is valami hasonló saját kis hobbid.?

- Én barkácsolni szeretek, az az igazság. Gúnyolnak is a többiek ezért,

hogy én forrasztgatok meg fűrészelgetek, van egy kis műhelyem a garázsban,

és ott mindig adódik valami.

+ Valakitől pedig azt hallottam, hogy bevett szokásod még a gyerekeiddel

birkózni.

- A fiammal, igen, a lányommal nem szoktam. Viszont mostanában már nem

annyira, mert most már leteper, ugye már kilenc éves, de régebben tényleg

sokat birkóztunk.

+ Tehát akkor egy kétgyermekes családapát tisztelhetünk benned.

- Egy lányom és egy fiam van, ahogy meg van írva. Most már mind a kettő nagyobbacska. De amióta van egy nyuluk, nem én vagyok a fontos, azóta már csak ötödik vagyok a sorban a családban. Tudod, ez így szokott lenni: jön egy háziállat, és akkor apuci a sor végére kerül. :-)

+ Zenélni láttak már?

- Láttak, igen, egyszer. Tavaly a Dantében (egy pécsi kávézó), amikor a csendes műsorunkat játszottuk. Hangos koncertre nem viszem el őket, az azért még sok nekik. Viszont ha minden jól megy, most a hét végén délután játszunk Sikondán, és oda velem jöhetnek, mert valami gyereknapi programszerűség lesz. De az izzasztókba nem engedem egyiküket sem.

+ Még nem, vagy sohasem?

- Majd ha akarnak, eljöhetnek később, de szerintem ez még korai.

+ Hogy tetszett nekik az élmény, hogy ott álltál fent a színpadon, gitárral a kezedben?

- Á, igazából ők ott csak szaladgáltak. Mindenkinek ott voltak a gyerekei, úgyhogy remekül elvoltak, nem különösebben érdekelte őket, hogy én mivel foglalkozom.

+ Máskor sem szoktak faggatni? Hogy éppen hol vagy, mit csinálsz, amikor nem vagy velük?

- Nem, ők általában azt kérdezik, hogy mikor jövök meg, meg hogy miért megyek megint el. Inkább talán a hiányérzet dominál bennük, hogy sokszor nem látnak napokig egyfolytában, szakmailag nem érdekli őket. De szerintem ez így normális, még túl kicsik ahhoz, hogy ezzel foglalkozzanak.

+ A srác is a gitárhoz? Te hány évesen is kezdtél el játszani?

- Olyan tizennégy körül voltam.

+ Akkor van még öt éve.

- Nem erőltetem semmire egyiküket sem, amihez van kedvük, azt csinálják, nem fogom őket gyötörni, nem vagyok ennek a híve. Most eljár sportolni a fiam, hetente kétszer egy órát teniszezik, ez tetszik neki, de az, hogy én felkeltsem reggel hat órakor, hogy na akkor irány a különóra. Ezt nem szabad, hadd legyen gyerek.



A ZENÉSZÉLET NEHÉZSÉGEI



+ És fordítva nem szokott lenni? Hogy neked hiányoznak ők, amikor elmentek országot járni?

- Dehogynem! Ilyenkor telefonálgatni szoktunk egymásnak, ezt tudjuk csak csinálni. A miénk egy olyan foglalkozás, ami azzal jár, hogy menni kell, de rengetegszer szoktam mondani, hogy ha tengerész lennék, vasutas, vagy kamionos, akkor is menni kellene. Nem minden munka olyan, hogy csak reggel nyolctól délután öt óráig tart, ezt tudomásul kell venni, de már hozzászoktak szerintem valamilyen szinten. Kicsit többet kell akkor velük lenni, amikor itthon vagyok.

+ De akkor van is rájuk időd bőven, nem?

- Hát nem annyira. Mert általában vagy próbálunk, vagy felhalmozódnak az itthoni ügyek és azokat intézi az ember, szóval azért eléggé pörgős ez az élet. Elég ritkán van, hogy csak úgy heverészünk.

+ Tehát akkor nagyot téved, aki azt gondolja, hogy koncerteztek a hét végén kettőt, és aztán a következő fellépésig azt csináltok, amit akartok?

- Általában ilyenkor az a menetrend, hogy jönnek le a srácok Pestről, és egész nap próbálunk. Szombat, vasárnap játszunk, aztán ugyan a hétfő és a kedd szabad, ám utána megint próbálunk, és vagy mi megyünk fel Budapestre, vagy Ákos (Dióssy D. Ákos, a zenekar billentyűse) és Mike (Michael Zwecker, a zenekar dobosa) jön le Pécsre. Folyamatosan dolgozni kell, olyan ez, mintha mondjuk sportolók lennénk: attól még, hogy csak hetente egyszer kell meccset játszaniuk, arra nekik minden nap edzeniük kell, hogy bírják. Meg ki kell találni új dolgokat. Ha leállsz két hétre, annyira megérzed, hogy teljesen kiesel belőle.

+ Mondjuk így: szabadságra azért el tudtok menni időnként?

- Remélem, hogy augusztusban összejön a szokásos két hét, aztán vannak kisebb szünetek, de azokkal nem sokra megy az ember, mert például januárban mit lehet csinálni.?

+ És augusztusban?

- Akkor a barátomékkal mennénk együtt nyaralni, az ő családja és az enyém, ez már évek óta így van, meg a többiek is ilyenkorra szokták ütemezni a hosszabb elmenetelt: a Sziget és augusztus huszadika között valamikorra. Bár most még azt sem tudjuk, hogy mikor lépünk fel a Szigeten, így pedig elég nehéz tervezni. De nem akarok panaszkodni, mert ha sok szabadidőm lenne, az meg azt jelentené, hogy nem kell a zenekar senkinek, nem kell menni játszani. Majd a szociális otthonban elüldögélünk, megoldjuk a lakásproblémákat a gyerekeknek. :-)



KISPÁL ÉS A LEMEZEK



+ Szerencsére azonban nem ez a helyzet, a Kispál és a Borz nagyon is felkapott, legalábbis koncertszinten, ezt bárki gyakran megtapasztalhatja mondjuk a saját veséjén. Arról viszont kevesebbet lehet tudni, hogy a lemezek mennyire kelendőek: a legutóbbi, a Turisták Bárhol például hány példányban fogyott el?

- Én ezeket az adatokat nem szoktam tudni, valahány ezer darab. És most már nem is figyelem, mert ugye mindenkinek van CD-írója, internete, másolják, letöltik a számokat, és meg is értem az ilyen embereket, mert olyan brutális árakon kerülnek boltokba manapság a lemezek, hogy én se venném meg őket. Tisztelet a kivételnek, messze nem annyiért árulják az üzletekben a CD-ket, amennyiért a kiadó ajánlja, pedig ugye van egy ajánlott fogyasztói ár. Ötezer forintot én se fizetnék semmilyen albumért! Úgyhogy ezeket, mármint a CD-ket én most már amolyan bemutató jellegű dolgoknak tartom, hogy az emberek hallják, legközelebb miket fogunk játszani a koncerteken.

+ Szóval ti akkor teljes mértékben koncertzenekar vagytok.

- Abszolút. Szerintem mindig is azok voltunk, amellett, hogy már nem tudom, hány lemezt csináltunk.

+ Ennek fényében a Kispál és a Borz számára mennyire fontosak a lemezek? Ami ugye azért is aktuális kérdés, mert éppen készül egy új, mint mondogatja néha az énekes a fellépéseken a dalok közötti szünetekben, ha éppen beszélhetnékje van.

- Fontos, fontos, csak mindig úgy esünk neki, hogy na most ez olyan lesz, mint amilyennek akarjuk, aztán valamiért sose olyan. Az András még ott tart, hogy nagyon kavar: gondolkodik, hogy lehetne, mint lehetne a megszólalás, de én ezekben a dolgokban már nem hiszek. Én már azon vagyok, hogy érthetően vegyük föl, aztán kész. Magyarországon lemezt mondjuk két hét alatt fölvenni semmi értelme. Fölveszed, aztán sikerül, ahogy sikerül. Sokkal jobb élőben, és ezt azért is mondom, mert amiket hallok magyar zenekarokat, rájuk is igaz, hogy sokkal jobbak a színpadon.

+ Csak ezzel az a baj, hogy ahhoz, hogy valaki kimenjen egy koncertre, valahogy meg kell ismernie a zenekart, ez pedig leginkább a lemezeken keresztül lehetséges, nem?

- Persze, a promóció. Hát igen, ebből a szempontból fontos, ezért is változtattunk a módszereken: vettünk egy hard-disc recordert, ez egy speciális felvevőberendezés, amin már nagyon jó minőségben lehet rögzíteni az anyagot, és ezzel lehet kísérletezni. Mert egy stúdióban nem lehet, annyi pénz nincs a világon. Ez már olyan, hogy ha valakinek eszébe jut valami, feljátssza, letörli, ha akarja, ezt már mi magunk kezeljük. Egyszer élünk, meglátjuk.

+ Mikor fogjuk meglátni? Ez a mostani lemez mikorra lesz kész?

- Október-november tájékán meg kéne jelennie, úgyhogy alakulgat, vannak már kész számok, játszunk is egyet-kettőt a koncerteken. Nem azt mondom, hogy fényesen, mert azért ezeknek még be kell állniuk, élőre is át kell írni őket, de folyamatosan csináljuk. Én mindig azt szeretem, ha több van, mint egy lemeznyi anyag, és abból válogathatunk. És nem úgy, hogy ez jó szám, vagy az jó szám, hanem hangulatilag próbáljuk mindig összerakni.

+ Az eddigiek hogy tetszenek, amik már készen vannak?

- Hát én ezeket másképp venném föl, de ez teljesen normális. Például most már a Velőrózsákat is teljesen másképp venném föl, sokkal puritánabb módon, mert engem megleptek ezek az orgonahegyek benne. Nem voltam ott az anyag végső munkálatainál, ami biztosan az én hibám is, de mondtam a Dióssynak, hogy olyan lett, mintha egy Omega-lemezt csináltunk volna. Nem akarom bántani az Omegát, de ez a sok billentyű. És nem zongora, mert azt szeretem, hanem ez a monumentális hangzás. Azt hiszem, ezért is változtattunk azóta rajta elég drasztikusan a koncertekre. Kipróbáltunk egy ilyet, de nem ez a mi világunk. Ezt van, aki jobban csinálja nálunk.

+ Szerinted mitől jó egy Kispál-szám? Van már több mint száz darab, úgyhogy

biztos van erre valamilyen recepted.

- Szerintem nálunk a zene az nem egy nagy kuriózum, inkább a szövegek. Bár ha hallgatja valaki, nem mindig érthetőek egy kívülálló számára. Sem, mert nekünk sem mindig, én például nem tudom őket megjegyezni. A Lovasi szokott is miatta piszkálni, de tényleg nem tudom megjegyezni.

+ Egyetlen olyan dal sincs, amit teljes egészében kívülről fújnál?

- Egy-két refrént tudok, de annyit hallom. Nem kell ezeket megjegyezni. Ha meg akarom hallgatni, akkor a Lovasi elmondja nekem úgyis, ha kérem, ha nem. :-) És ha ő bele tudja a maguk hangulatába helyezni ezeket a sorokat, akkor működik szerintem.

+ És a gitáron mennyi múlik?

- Magamról nem szeretnék beszélni, azt mondták, akik véleményezték már nálunk a hangszert, hogy van egy bizonyos jellegzetes hangzásom és játékstílusom. Hogy ez ad hozzá valamit, vagy elvesz belőle, nem tudom, a többi meg mindig változik. Hol a dobos, hol ez, hol az.



KISPÁL ÉS A LOVASI



+ Csak ti ketten nem változtok: a két András.

- Az összeállítást tekintve valóban nem, viszont emberileg mi is változunk természetesen. De tényleg érdekes, hogy két különböző fazon vagyunk az Andrással, és végülis húzzuk egymást most már tizenhat éve.

+ Inkább tizenhét, nem? Mert tavalyelőtt voltak a tizenöt éves koncertjeitek, meg én egy rólatok írt könyvből nyolcvanhetes alakulásra emlékszem.

- Én már nem tudom, összefolynak ezek az évek.

+ Ti barátok vagytok?

- Az Andrással? Ez egy furcsa dolog. Mi az, hogy barát? Tudjuk, hogy egymásra számíthatunk bármikor, sose hagytuk szarban a másikat, jól elvagyunk, ha a buszban ketten utazunk, vagy hárman, amikor jön a technikus, mindig megbeszéljük, ha valakinek gondja van otthon vagy bármi ilyesmi, de hogyha sütünk vagy főzünk, akkor nem egymással sütünk-főzünk kint a kertben. Neki is van egy saját baráti köre, nekem is vannak barátaim, és az a jó, hogy az övéi sem a szakmából vannak, meg az enyéim sem. Van olyan, hogy egyszer-kétszer összefutunk, de rendszeresen nem járunk össze, ami azt hiszem, teljesen normális is, és ezt ő is így látja szerintem, bár sose mondtuk ki. Szó sincs arról, hogy kerüljük egymást, de képzeld el, hogy többet vagyok vele, mint a saját családommal. Barátom, de ugyanakkor a szabadidőnket másik körben töltjük. Szerintem ez azért is jó, mert ilyenkor kikapcsolódunk.

+ És annak szerinted mi az oka, hogy pont ti ketten maradtatok meg az eredeti felállásból? Talán a hangszerek?

- Nem, ennek több oka van, és egyáltalán nem az, hogy ki milyen hangszeres. Most mondjam el tételesen? A Ricsi (Bräutigam Gábor, a Kispál és a Borz első dobosa) egy olyan fajta figura volt, aki nagyszerűen tudott egyfajta zenét dobolni, ezt most bebizonyította a Petőfi Csarnokban is, ahol összehoztuk az alapzenekart az Ózdival (Ózdi Rezső, a Kispál és a Borz első basszusgitárosa), csak ő lusta volt. Nem akart fejlődni, nem foglalkozott a hangszerével, és jött egy kihívás, aminek nem tudott megfelelni, akkor el kellett mennie. Aztán jött a Csülök (Tóth Zoltán, a Kispál és a Borz második dobosa), neki másfajta zenei elképzelése volt, tőle is közösen megváltunk, de ebből is látszik, hogy nem személyeskedések álltak a háttérben, és nem is a hangszertől függött, hogy ki megy vagy ki marad. Hanem attól, hogy ki passzol bele a zenekarba, vagy ha a szerzők úgy érzik, hogy visszahúzzák őket, akkor változtatni kell. De ez nem terror, ezek mindig közösségi döntések: aki épp akkor az együttesben van, mindenkinek van egy szavazati joga.



NÉGYEN, DE MÉGIS ÖTEN



+ Tényleg, most hány tagja van a zenekarnak hivatalosan?

- Négy.

+ Azaz akkor Lecsó (Leskovics Gábor, a szünetelő Pál Utcai Fiúk énekes-gitárosa) nem tag, hanem továbbra is állandó vendégművész a státusza?

- Vendégmuvész, alkalmazott zenész. Most nincs zenekara, hozzánk jön, megállapodtunk vele, mi hogy van mennyi gázsiért, és abszolút kiveszi a részét a munkából. Ugyanakkor vannak saját elképzelései, mondta, hogy szeretne szólólemezt csinálni, vagy másik zenekart, szóval ő egy független személyiség, öreg motoros már, aki a saját útját járja.

+ Azonban azzal, hogy veletek játszik, gondolom a befolyó pénzetek is eggyel többfelé osztódik, úgyhogy most gonosz kérdés következik: Lecsó annyira jó, hogy ez így is megéri a Kispál és a Borznak?

- Hát nézd, volt egy tárgyalás, hogy neki mi lenne jó, milyen jövedelem, amiből fönn tudja tartani magát illetve a családját, és mi az, amit mi is ki tudunk még sajtolni abból a keretből, ami van: így született egy olyan megállapodás, ami neki is jó, meg még nekünk is elfogadható. Alapvetően az a bérezése van, ami Magyarországon egy vendégzenész esetében szokványos.

+ Nem is a pénzre akartam itt kilyukadni, hanem arra, hogy annak, hogy ő nálatok zenél, bizonyára megvan az oka, hiszen a Kispál és a Borz nem karitatív műintézmény. Mi az, amit ő zeneileg hozzátesz a zenekarhoz, pontosan mi az ő szerepe vendégzenészként?

- A csendes műsorban, illetve a bandis műsorban abszolút szükség van rá. A másik műsort, a hangosat le tudnánk játszani nélküle, de azt tudomásul kell venni, hogy nagyon sok az olyan szám, ami nem triós felállásra született, hanem én eleve több gitárt játszottam fel a lemezeken. És ezeket csak így lehet megoldani koncerteken, mert vagy géppel csináljuk meg, amit én nem nagyon szeretnék, vagy egy élőzenészt próbálunk bevonni a dologba, a Lecsó pedig olyan, hogy ha kell, vokálozik, ha kell, akusztikus gitározik, ha kell, elektromos gitározik, meg egy jó fazon egyébként, jól lehet vele szórakozni, nem lóg ki a körből. De nem azért van velünk, mert jól lehet vele szórakozni, hanem mert a zenélés mellett lehet vele jól szórakozni. Tehát nem az az első, hogy mondjuk nagyszerűen lehet vele borozni. Viszont az is igaz, hogy ahol ő van, ott mindig történik valami érdekesség. :-)



KÉT FEJ, HA EGYMÁSHOZ ÉR



+ Azért veled is történnek érdekes dolgok. Egy kis válltörés, egy kis incidens Esztergomban. :-)

- Ja, amikor lefejeltek? A csávó utána mondta, hogy neki is fájt, mert rosszul fejelt, nem szakszerűen. :-) Mondtam, jól van, öreg, meg vagyok könnyebbülve.

+ De utána elnézést kért, ugye?

- Persze. Félreértés volt, meg aztán bennem is volt egy kicsi. Én csak azt mentem el megnézni ott és akkor, hogy a Dióssyt hogy rugdossák. Állítólag rugdosták, merthogy kakaskodott, én meg viccesen beszóltam, hogy azért rugdossátok, mert BMW-vel jöttetek? Na már erre kaptam egyet oldalról. Tudod, ilyen rövid hajú emberek voltak.

+ Nagyon rövid hajúak.?

- Nagyon rövid hajúak, így van. :-) Aztán utána már semmi különös nem volt. Ahol emberek vannak, ott történnek dolgok.

+ És hogy esett a nagy kibékülés? Elkérte a számodat és felhívott, hogy bocs, mégsem úgy gondoltam?

- Nem. Pár hónappal később játszottunk a Molothow-klubban, ami szintén Esztergomban van és a tulaj jó haver, aztán egyszercsak bemutatott neki, hogy ti voltatok azok, akik összefejeltetek véletlenül. És akkor ott elbeszélgettünk aznap este. Tisztáztuk, hogy félreértés volt, azt hitte, hogy én bele akarok valakibe kötni. Mindegy, már benőtt a szemöldököm.

+ Pedig nem tűnsz te olyan kötekedős alkatnak, koncerteken például a hangodat is alig halljuk.

- Nem szeretek kötekedni. Én csak kíváncsi voltam, mert szóltak, hogy a Dióssyt verik. Azt meg én nem hagyom ki. Úgy feküdt a földön, és a lába között. :-) Mondom, ez érdekes. :-)

+ Pontosítsunk: nem hagyod, vagy nem hagyod ki?

- Nem hagyom ki. :-) Ákosom is olyan, hogy azért egy kicsit kakaskodó, ha megiszik egy-két sört, hangoskodik, na de ilyen a típusa: hangosan beszél, ez-az, és akkor félre lehet érteni.



A ZENEKARHALMOZÓ ÉS A MUSORHALMOZÓK



+ Jut eszembe, Ákos: ugye nemrég még ott tartottunk, hogy hány tagja van a zenekarnak. Ő mióta tag hivatalosan? Mert olyat sose lehetett hallani, hogy na most akkor Dióssy D. Ákos billentyűs tegnap óta Kispál-zenész, azt viszont annál többször, hogy Lecsóhoz hasonlóan ő is állandó vendégmuvész.

- Én évre nem tudom már megmondani, ezt a Lovasitól kérdezd meg. Azt tudom, hogy a Csülök után jött nem sokkal a zenekarba, hat éve körülbelül, mint állandó tag. De még annyi sincs talán, mert ő meg a PUF-ban játszott előtte. Ez egy érdekes történet egyébként, mert az pedig ugye a Lecsó zenekara, és Lecsó föllázadt, hogy hol itt volt a Dióssy, hol ott, és ez elég kellemetlen dolog, ha ráépítesz egy emberre egy műsort. Több műsort kell tartanod a kezedben, illetve a fejedben, mert a billentyűs néha nem ér rá, mivel fontos bulija van mittudomén a PUF-fal, és ugyanez fordítva. Nekünk például most már négy műsorunk van, ami nem baj, legyen négy műsorunk, de azonos zenekarra, és akkor lehet váltogatni, hogy ne legyen unalmas. De ne azért kelljen, mert ez nem ér rá, meg az nem ér rá. Szóval az lett a vége, hogy falhoz állítottuk a Dióssyt: na most akkor döntse el, mit akar csinálni, melyik zenekarban és hogyan, mert ez így már nem mehet tovább, egy fenékkel több lovat nem lehet megülni. Mind a két zenekarnak voltak minden hétvégén fellépései, és így nehéz volt ezeket összeegyeztetni, meg nem is akartunk összeveszni, és végülis a Dióssy addig helyezkedett, amíg nálunk kötött ki.

+ Azt komolyan mondod, hogy négy teljesen különböző műsorotok van.?

- Ez folyamatosan változik. Van a bandis, van egy csendes-ülős, van a hangos, és olyat is tudunk, hogy végig a zenekar számait játsszuk, de csak csendesen, szóval két-három-négy műsort összerakunk pillanatok alatt. Olyan nyolcvan-száz szám az, ami fejben megvan.

+ És ha egy koncerten azzal jönne valaki hasraütésszerűen, hogy játsszátok el mondjuk az Ül című albumról a hetedik számot, menne?

- Nem mindegyik van azért benne a repertoárban, ha például ez a valaki az Adok egy kulcsot című dalt kérné, én biztos, hogy bajban lennék, mert azt sem tudom, milyen akkordok vannak benne. Életemben egyszer feljátszottam, utána maximum kétszer vagy háromszor játszottuk koncerten, mert nem lehetett élőben előadni. Vannak olyan dolgok, amik a stúdióban születtek, ottani körülmények között, és nem tudjuk kihozni. Illetve most már lehet, hogy meg tudjuk csinálni, sőt meg is kell csinálni, mert idén ősszel pont az Ül meg a Bálnák ki a partra lesz a következő két lemez az A38-as hajón az antológia-koncertsorozatban. Húzós lesz, lesz meló vele, mert pont be fognak esni azok a számok, amikkel sokat bajlódtunk, de majd meglátjuk. Ha jól sikerül a feldolgozás, akkor belevesszük az állandó koncertműsorba. Most azért is volt jó az első kettő, aztán meg a második kettő lemez ilyen szempontból, mert azokból tudtunk frissíteni, olyan számokkal, amikről nem is gondoltuk, hogy esetleg mi képesek vagyunk őket lejátszani élőben is.

+ Na, melyek voltak ezek a dalok?

- Hát például ami nekem kellemes meglepetés volt, az a Macska. Én szeretem azt a rockos változatát az első lemezen, és ugyanúgy meg tudtuk csinálni. Pedig korábban sose tudtuk eljátszani, a Ricsivel sem, meg a Csülökkel sem. Pontosabban mind a ketten le tudták játszani, csak nem azzal az ízzel, amivel kellett volna: ilyen bőrkabátos rockszám lett belőle, nem az a kis esetlen rockparódiaszerű izé, amilyen valójában a szám. Ezt most mégis meg tudtuk oldani, a Mike-kal sokmindent meg tudunk oldani, ami eddig akadozott, mert nagyjából olyan az érdeklődési köre, olyan zenén nőtt föl, mint mi, sok a hasonlóság bennünk. És jobban be tud illeszkedni.



AZ ÖSSZHATÁS A LÉNYEG



+ Pedig azt mondják rá, hogy ő nem annyira képzett dobos, mint amilyen a Csülök volt.

- Ez senkit nem érdekel. Képzeld el, igazából egyikünk sem tud kottát olvasni, írni, ilyen baromságokkal nem foglalkoztunk soha életünkben. A Dióssy az egyetlen, aki szakember közülünk, mert ő elvégezte a konzervatóriumot, őneki meg állandóan le kell törni a szarvát, hogy ne mindig szabályszerűen akarja a dolgokat megoldani. Jön mindig az összhanggal, mi meg mondjuk neki, hogy ne azzal foglalkozzon, találjon érdekes hangokat inkább. A Mike is autodidakta, ő járt kint egy ideig dobtanárhoz még fiatal korában, aztán hét vagy nyolc évre félrerakta a hangszert. Nem tudom, milyen szintű diplomának számít, amit ő szerzett Amerikában, egyszer elmagyarázta nekem az európai és az ottani egyetemi végzettségek közötti különbségeket, iszonyú bonyolult, a lényeg az, hogy tanárnak tanult, az is lett, és közben járt Kenyában, meg az Isten tudja, hol, és ezalatt egyáltalán nem foglalkozott a zenéléssel. Tehát abszolút nem képezte magát, viszont van egy olyan érzéke, hogy inkább érdekeseket csinál, nekünk pedig nem egy Billy Cobham kell, hanem egy faszi, aki nagyszerűen üti a beatet. Különben is, a zenész legjobb barátja a dobos, úgyhogy barátkozunk vele. :-) Én mindig azt mondtam: szerintem egy jó zenekarnak az a lényege, hogy ha négy vagy öt zenész van benne, a hangszerek együtt adjanak ki szinte egy akkordot, amire a fazon nagyszerűeket tud énekelni.

+ Tehát akkor az összhatás a lényeg.

- Így van. Itt nem arról van szó, hogy legyen mondjuk egy iszonyatosan képzett billentyűs, és akkor egész este azt hallgatom, hogy ő milyen jó, vagy egy extra gitáros. Nem! Meg kell hangszerelni a zenekart, aminek az az egyetlen funkciója van szerintem, hogy az éneket kiszolgálja. Általában akkor kezdődnek a problémák, ha ezek az arcok, akik benne vannak az együttesben, nem rendelkeznek egy bizonyos alázattal a hangszerükön keresztül, hanem meg vannak győződve róla, hogy ők a legjobbak külön-külön, és miattuk lett kitalálva az egész történet. Ilyenkor jön az összeveszés, megsértődés, satöbbi. Tudomásul kell venni mind a színpadon, mind a stúdióban, hogy mindenütt van egy frontember, és meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy ő tudjon dolgozni. Ez olyan, mint az autóverseny: nem ülhet be mindenki a kocsiba, de ha nincs mögötted a megfelelő szerelői háttér, nem mész semmire.

+ Újabb analógia a sportra.

- Hát igen. És aki ezt nem fogadja el, az előbb-utóbb kiesik magától, mert nem érzi jól magát a zenekarban. Itt pedig akár vissza is kanyarodhatunk oda, hogy a Lovasival miért vagyunk még mindig jóban: én soha nem vágytam az ő babérjaira, soha nem akartam a sajtóban magam mutogatni, én nem szeretek annyira elöl lenni, szerepelni. Nekem nagyszerű ez a dolog így, hogy csinálhatom, amit akarok, amit szeretek, neki ez biztos sok fáradsággal jár, de valakinek fel kellett vállalnia ezt a feladatot. Nyilván amennyire lehet, alkalmazkodunk egymáshoz, benne vannak ebben a közös dolgaink, a közös érdekeink, tehát ez egy összetett dolog, hogy miért pont ketten csináltuk végig ezt a tizenhét évet. Például megvolt a kitartásunk is, mert ugye mi ott voltunk az első pillanatoktól kezdve, amikor nem arról szólt még a történet, hogy beülünk a mikrobuszba és megyünk, hanem még vonattal jártunk, és az ilyesmi összekovácsolja az embereket. Félreértés ne essék, nem vágyom vissza azokba az időkbe, de sok olyasmi esett meg velünk akkoriban, ami szerintem megerősített bennünket. Nekünk amikor csak lehet, mindig vannak előzenekaraink, és nem akarom bántani őket, de állandóan azzal jönnek, hogy "Hát itt lehet valamit csinálni?", meg hogy "Mit lehet ebből kihozni?" Erre én azt szoktam mondani, hogy ha így állnak hozzá, megette a fene az egészet. Mi úgy álltunk neki, hogy fogalmunk sem volt, mi lesz, csinálni akartuk, és kész. Mint egy nagy kaland, így kell felfogni. A fele mindig feloszlik. Mondják, hogy ők ezt nem tudják csinálni. Ennyit utazni. Ezekhez ilyen típusú emberek kellenek, akik ezt vállalják. De ha megkérdezed a Líviuszékat (Varga Líviusz - a Quimby és A kutya vacsorája szövegmondója és ütőse), vagy bárkit a zenei világnak ebből a szegmenséből, akkor valószínűleg ugyanezt fogja mondani.



A MAGYAR ZENEI ÉLET



+ Tényleg, neked hogy tetszik ez a mostani zenei világ?

- Melyik részére gondolsz?

+ Egyelőre úgy ámblokk, a magyar könnyűzenei világra, de aztán bontsuk majd

részekre!

- Én nem nagyon foglalkozom ezzel. Nekem azért jó, hogy Pécsen lakok, mert kiesek ebből az egészből. Amit a tévében látok, arról nincs véleményem, mert igazából nem látok semmit a tévében. Úgy vagyok vele, hogy akiket ismerek, nem mindenkit szeretek, de van egy-kettő olyan előadó, akinek a zenéje tetszik, ilyen például a Hiperkarma. Na az nem olyan rossz zenekar szerintem, de a fiatalabbak közé sorolható. Bár végülis majdnem egyidősek vagyunk. Aztán még a Quimby is nagyon jó volt. Azért sokmindenkit látok, de a rockzenével nem nagyon találkozom, mivel csak azokat az együtteseket ismerem, amelyekkel a fellépések előtt-után összefutunk, és általában úgy vannak ezek a nyári fesztiválok felosztva, hogy van egy úgynevezett alternatívnap, van egy rocknap, satöbbi, ebből kifolyólag pedig mindig ugyanazt a négy-öt zenekart látom. A fiatalokat meg nem tudom látni, mert nincs hol. Ők kínlódnak valahol a zeneházakban meg a pinyókban, meg mittudomén, de semmi fórumuk nincsen, ahol fel tudnának lépni. Rosszabb a helyzetük, mint nekünk volt. Mert amikor mi elkezdtünk koncertezni, úgy nyolcvankilenc-kilencven tájékán, akkor mindenki klubot akart alapítani, minden iskola, főiskola, és ezek mindegyike potenciális fellépési lehetőséget jelentett.

+ Most viszont már tényleg nagyítóval kell keresni az olyan szórakozóhelyeket még Budapesten is, ahol élőzene is szól néha.

- Ez úgy működik, hogy azt mondja a klubtulajdonos: hát én ezt nem hívom el, mert ez nem csinál nekem mondjuk ötszáz embert, így pedig nincs bevétel.

+ De ez valahol benneteket is sújt, nem? Mert a klubélet visszaszorulásával a ti lehetőségeitek is beszűkülnek, és alighanem összefügg ezzel például az is, hogy a klubzenekarok lényegesen kevesebb szerephez jutnak a médiában. Például lényegesen kevesebb Kispál-klip megy a tévében.

- Engem nem igazán zavar az, hogy nem vagyunk annyit jelen a médiában, megmondom őszintén. Azt mondják, hogy a mi klipjeink szarabbak, mint a többi. De szerintem ebben túl sok a szubjektív dolog, és ha olyan emberek döntenek erről, akik szubjektív alapon döntenek, akkor inkább ne legyen Kispál-klip a tévében.

+ Ezzel viszont visszakanyarodunk ahhoz a témához, amiről már korábban, a lemezek kapcsán is beszéltünk: a meglévő közönség mellé így borzasztó nehéz új emberekhez eljuttatni a zenéteket, pedig erre szükség van, hiszen nem valószínű, hogy öt év múlva is ugyanaz a párezer ember fog kijárni a koncertjeitekre, aki most kimegy. Szóval szükség lenne némi vérfrissítésre a rajongók körében is, na de így hogyan?

- Nagyon érdekes, és valahol megdöbbentő is, hogy a bulijainkon újabban brutálisan sok a fiatal. Olyan fiatalok, hogy elképesztő: tizenöt-tizenhat-tizenhét évesek. Szerintem itt az állhat a háttérben, hogy reneszánszát éli az élőzene, és fut kifelé ez az acid, meg mittudomén. Úgyhogy elég sokan járnak, és nemcsak a mi koncertjeinkre, mert a többiek is mondják, hogy jön megint a nép. Szerintem azért, mert ilyenkor van egy kontaktusa az embernek azokkal, akik a színpadon állnak, nem pedig az van, hogy fülhallgatóval a fején nézelődik egy fazon, és iszonyúan recsegteti a lemezjátszót. Én nem akarok bántani senkit, vannak köztük biztos jók is, de szerintem most megint van igény a koncertekre: jó hangulat, izé, valami hülyeséget mindig mondanak.



KISPÁL ÉS A KONCERTEK, MEG MIEGYMÁS



+ Szoktad figyelni a fellépéseiteken az embereket, akik előtted, tőled egy-két méterre vagy esetenként csak néhány centire tombolnak?

- Nemigen, mert megmondom őszintén, ilyenkor eléggé el vagyok foglalva. Meg egyrészt nem is látok túl sokat, ugyanis pont az arcomba világítanak a lámpák, olyan, mintha egyfolytában IFA-teherautók jönnének velem szembe, főleg, ha rosszul vannak a fények beállítva, a másik pedig az, hogy előttem vannak ezek a villanyvasútnak nevezett pedálsorok, azokat lépem, állítom, miközben figyelek a Bandira is. Mert ő ugye hajlamos időnként rébuszokban közölni dolgokat, amiket ki kell találni, hogy mire gondol, aztán nézem a többieket is, hogy hol tartanak. Szóval látom én azért, persze, ha van valami reakció, de zenélés közben nemigen tudok ezzel foglalkozni, mert abba beleéli magát az ember, és akkor kikapcsolódik a környezet. És nem azért, mert nem érdekel, hanem mert egyszerűen én egy külön világba esek olyankor.

+ Na de várjál, ha te nem foglalkozol a közönséggel, akkor honnan tudod, hogy mennyit fiatalodik a rajongótáborotok, hogy egyáltalán kik alkotják a Kispál és a Borz hallgatóságát?

- Onnan veszem észre, hogy azért látom, amikor jönnek az emberek befelé, meg látom, amikor az András elkezd egy kicsit hosszabban szövegelni, mert olyankor ugye nem kell zenélnem. Vagy amikor rágyújtok éppen. :-)

+ Apropó: hogy állsz a dohányzással? Pont a honlapon olvashattuk nem is olyan régen, hogy újévi fogadalmat tettél a leszokásra, de aztán azt is, hogy a terv meghiúsult.

- Igen, igen. Nekem ez egy elég nehéz dolog. Megpróbáltam, csak ezt úgy kell elképzelni, hogy bekerülsz egy ingergazdag környezetbe, ami olyan, mintha egy kazánházba jutottál volna be, akkora füst van. Nem csoda, hogy a Dióssy is most szokott vissza. Én próbálkozom továbbra is a leszokással, viszont nem teszek már ígéreteket, inkább majd egyszer fogom és eldobom. Biztos, hogy le kell szokni, most már figyelmeztettek az orvos ismerőseim is arra, hogy nem vagyok mai gyerek, meg azért ez a mennyiség már nekik is feltűnik, amit úgymond elfogyasztok. Egyébként ahelyett, hogy a dohányzás halált okozhat, ami rá van írva mostanában a dobozokra, írhatnák azt is, hogy az élet halált okozhat, szóval. Hagyjuk. Nekem sok gondom van ezzel, én csak annyit tudok mondani, hogy akinek nem muszáj, ne szokjon rá, már csak azért se, mert baromi drága.

+ Említetted, hogy nem vagy mai gyerek. Abból a szempontból feltétlenül igazad van, hogy te vagy az egyetlen olyan tagja a zenekarnak, aki már nemcsak húsz múlt el, hanem negyven is. :-)

- Hát, a többiek már öregeznek. :-) Főleg, amikor jön a Lovasinak ez a száma, aminek az a refrénje, hogy már elmúltam húsz, de még nem vagyok negyven, és akkor mindig rám néznek és röhögnek. De nem történt semmi, amikor betöltöttem, ugyanúgy kakiltam egyet. :-)

+ Pedig itt a honlapon olyasmiket lehetett olvasni, hogy azért a veszprémi koncert után csaptál némi ünnepséget.

- Á, csak szolídan, én nem vagyok olyan. Van, aki ügyet csinál az ilyen kerek évfordulókból, mint a húsz, harminc, negyven, satöbbi, én nem, mert szerintem ez tök törvényszerű. Ezt már nem veheti el tőlem senki. Mármint ezt a negyven évet. :-)

+ Amiből ugye, ahogy kiszámoltuk, tizenhét a Kispál és a Borz jegyében telt el.

- Is! Azért történtek más dolgok is. Nem egy jezsuita vagyok, aki egész nap a kolostorban nyomja, ott van például a család. Történt egy s más, jó is, meg rossz is, dehát kivel nem?

+ Akkor azért alakult, változott a fontossági sorrend az évek folyamán, ahogy kiveszem a szavaidból, ugye?

- Nem, nincsen ilyen, hogy fontossági sorrend, amit meg kell csinálni, azt meg kell csinálni. Volt, amikor ilyen kapkodó idegbeteg voltam, ez a stresszbeteg, aki mindent azonnal meg akart csinálni. Pörögtem, mint az állat, aztán egyszer rosszul lettem, kiakadtam, elkezdték adni nekem ezt a Sanaxot, amit minden harminc fölötti menedzserbeteg szed. Na, akkor rájöttem arra, hogy semmi értelme idegesítenem magam, mert hiába tervez az ember előre, úgysem úgy lesz semmi. Ezt komolyan mondom, ez nem egy negatív hozzáállás, ez a realitás. Örülni kell annak, ami van. Úgyhogy szépen lelassultam, na nem a Sanaxtól, hanem attól, hogy elkezdtem gondolkodni ezen, hogy azzal, hogy kapkodok és idegeskedek, csak magammal cseszek ki. És lehet, hogy ettől egy kicsit elkényelmesedtem, ahogy az András szokta mondani, de én nem hiszem, hogy bármiben is segít, ha sokat idegeskedsz. A Lovasi tudna mesélni órákig, hogy régen mekkora hisztiket csaptam le. Mindenen kiborultam, hogy milyen a szállás, hogy milyen a hangosítás. Aztán rájöttem, hogy ezzel csak magamat járatom le, magam előtt is, úgyhogy most már szép nyugodtan csinálok mindent, én vagyok az utolsó például, aki hangbeálláskor kimegy, ötödiknek-hatodiknak, megvárom, hogy a többiek kidolgozzák, beállítsák magukat. :-) De ez nem azt jelenti, hogy öreg vagyok, vagy hogy leszarom az egészet. És akkor szépen kiadok magamból mindent a koncerten, leülök, és olyankor esik a legjobban egy cigi. Egy két-két és fél órás koncert után, ami a mai napig is megvan általában, elégedetten vagy kevésbé elégedetten, attól függően, hogy a zenekar hogyan teljesített aznap este.

+ Neked jól szoktak esni a koncertek?

- Nem mondom, hogy mindig. Az utazások azok, amik drámaiak bennük, egyszer Debrecen, aztán Esztergom, na ezek így egymás után súlyosak. Régen ezt nagyon élveztük, mert nem ismertük az országot. Most már minden kanyart ismerünk, levágjuk őket, megtaláljuk a rövidebb utakat, de akkor is. Amikor azonban ott van az ember a helyszínen, akkor már jó, mert jönnek az ismerősök, ez, az, amaz.

+ Számodra mitől szokott jó lenni egy Kispál-koncert?

- Hát hogyha jó a hangulat. Nekem például attól, hogyha a Lovasi föl tudja venni azt a hullámhosszot, amin a közönség éppen van. Ha sok hülyeség történik, tudnak kommunikálni, laza a zenekar, jó a hangosítás, és érzed, hogy minden klappol. De megfigyeltem az ellenkezőjét is: ha egyszer valakinek szakad a húr, akkor már tudom, hogy valami kábel is el fog szakadni, valamelyik erősítő el fog durranni, ez valami Murphy-féle törvény lehet.

+ Akkor nézzük inkább a pozitív oldalt: melyik volt a legutóbbi szépemlékű koncert, amit fel tudsz idézni?

- Hú, hol voltunk mostanában.? A Pecsát én élveztem most, az korrekt volt, azért is, mert nekem nagyon tetszett, hogy ott volt ez a két arc, a Rezső és a Ricsi. Nagyon érdekes volt az a középső hét-nyolc szám, amit együtt játszottunk, tök ugyanúgy, ahogy annak idején a pécsi főiskola pincéjében, a Szenes Klubban. Készültünk rá, próbáltunk rá, és valahogy más hangulatot varázsolt ez az egésznek, mint amikor fölmész a színpadra a hangos zenekarral. Nagyon érdekes volt, hogy olyan halkan játszottak a csávók, és a Rezső odahúzta a basszusokat, ahogy régen hallottad. Én nem találkoztam már vele jószerével vagy öt éve, csak valamelyik születésnapi bulin, most pedig két napig együtt laktunk, faszán elbeszélgettünk, hogy mi van, hogy van, meg ilyesmi, mindenről. Nekem ő a barátom volt középiskolában, aztán elkeveredtünk egymástól.



VISSZA A KEZDETEKHEZ, MEG AHOGY KEZDŐDNEK A SZÁMOK



+ Pedig a már említett, hét éve megjelent Kispál-könyv szerint Ózdit te hoztad a zenekarba, ti ketten együtt érkeztetek, miként Lovasi Bräutigammal.

- Igen, de a Ricsi meg a Lovasi találta ki, hogy a Rezső jöjjön és hozzon engem, vagy nem is tudom már ezt az egészet. Én valami brutális heavy metal-zenekarban játszottam előtte, iszonyú volt, és akkor szóltak. Jól van, mondtam, tök mindegy, akkor már huszonnégy éves voltam, zenélgettem, de semmilyen konkrét célom nem volt ezzel. Ültem a szeren, hogy majd lesz valahogy az élet. Kilátástalan volt minden, lakásproblémák, meló, amit meguntam, három nap után leléptem, kerestem másikat. Ami szar volt, azt nem csináltam. Huszonnégy éves korában az ember már általában le szokott valahová csendesedni, engem ez nem nagyon érdekelt. Nem volt semmi elképzelésem. Mondtam, elmegyek valahova zenélni.

+ De hogyha ezt ilyen sokáig csináltad, illetve csinálod még mindig, akkor ez bejött, nem?

- Hát persze. De a zenélésnek egy nagy rákfenéje van, hogy szerencse kell, megtalálod-e a társakat hozzá. Ismerek olyan gitárosokat, akik ötvenezerszer jobbak, mint én, tanítanak, meg minden, csak nem találták meg a megfelelő társakat, és így nem tudtak olyan zenekart csinálni, ami működőképes. Nagyon sokan vannak ilyenek, szinte minden városban, akik tök színpadképesek lennének, de mondhatnék más hangszert is.

+ Titeket viszont átsegített a nehézségeken a két András nagy egymásratalálása.

- A Lovasi ki tudja belőlem hozni azt, ami neki kell. Ha van valami tőlem, zenei ötlet, ami fölött átsiklanék, szól, hogy ez jó, ezt nézzük meg, és elővesz valami szöveget, merthogy mindig kéznél van egy füzete, tele kriksz-krakszokkal. :-) És akkor jön a mozaikmunka. Na, az nem annyira gyönyörű, amikor már komolyan hangszerelni kell, dobbal, basszussal, és jönnek a többórás kínlódások. Odáig szép a történet, amíg kipattan az ötlet, és viszed, de amikor meg kell írni a részeket. Sokan ezt felejtik el különben megcsinálni, és attól lesz a jó ötletükből egy amatőr szám. Mert azt egy laikus is hallja, hogy valami nem stimmel, de egy szar számot is ha megcsinálsz úgy, hogy egyben van a ritmusszekció, hiába teszel rá valami ócska gitárt, azt mondják: koncepció! Hogyha fordítva van, tehát nincs ritmusszekció, akkor széthullik az egész. Főleg most, így a huszonegyedik században, amikor már annyira ritmuscentrikus a zene.



EGY KIS DISZKÓZÁS ÉS A LOPÁS



+ Pláne a diszkókban.

- Hát ott gépek vannak, azt nem lehet elbaszni. Amúgy pont most néztem, hogy az egyik müzlicég dobozán ajándék zeneszerkesztő CD-programot hirdetnek, "Csináld te a saját diszkódat" felirattal. Berakja otthon a gyerek, letöltögeti.

+ És akkor azt hiszi, hogy ő most zenét csinált.

- De nem is ez a baj, hanem az, hogy tényleg így csinálják, mert nagyon sokan nem is tudnak zenélni, és egyszerűen beütik. Egy egérrel.

+ Az nem szokott bántani, ha látsz mondjuk egy slágerlistát vagy egy eladási listát, hogy rendre elétek helyezik ezeket a zenekarokat, vagyis inkább együtteseket, illetve talán még jobb szó az, hogy formációkat, akik így hozták össze a saját kis prüntyögésüket?

- Én azt mondom, hogy ez egy más világ. Ha valakinek tetszik. Nem mondom semmire, hogy szar, van, akinek ez jön be, van, akinek az, van, akinek egy harmadik dolog. Ezeket a műfajokat nem is lehet összehasonlítani, annyira mások, ez olyan, mintha össze akarnának hasonlítani minket a jazzel: két különböző világ. Azt is lehet jól csinálni, meg szarul csinálni. Az a baj, hogy sokszor szarul csinálják, koppintják a nyugati mintáról, mert az a legolcsóbb.

+ Ti nem loptok sehonnan?

- Utánérzések azok biztos vannak, olyan nincs, hogy a nullából csinálsz valamit. Hogyha hallgatsz valamit, akkor akarva-akaratlanul. De odáig még nem süllyedtem, hogy direkt leszedjek egy szólamot valahonnan. Majd lehet, hogy öreg koromban, ha már nem jut eszembe semmi. :-) Csak most már ciki, mert ugye előkerültek a régi, ötvenes-hatvanas évekbeli nagy slágerek, és lehet látni, hogy a sok akkori magyar zenekar honnan nyúlt. Szóval most már egyből lehetne hallani, ha én nyúlnék valahonnan. Nagyon könnyen le lehet bukni! :-)



HOGYAN TOVÁBB ÉS MEDDIG MÉG.?



+ Sokszor, sokan temették már a Kispál és a Borzot és emlegették a megszűnését, de ti mindig rájuk cáfoltatok. Meddig még?

- Ezt nem tudom. Lehet, hogy holnap elüt az autó, vagy rámesik egy tévé egy ablakból, vagy pedig nem jut semmi az eszünkbe. Ilyen hosszú távra nem szoktam tervezni. Volt már többször olyan, hogy abbahagyjuk, szétmegyünk, válságok. A Lovasival van egy megegyezésem még a nagyon korai időkből, hogy addig csináljuk, ameddig valamiféle kínos szituáció nem lesz, tehát ameddig úgy nem érezzük, hogy nem tudunk már semmi újat csinálni magunknak is. Ezért is törjük a fejünket mindig ilyen színdarabokon, meg nagyon jók a filmzenék is ez ellen. Most például csinálunk egy anyagot, már készen van egy csomó belőle, csak az a baj, hogy nem találunk hozzá énekesnőt, mert egy női lemezt szeretnénk. Ott van egy rakás szám, ami nem nekünk való, semmi baj nincs velük, csak nem olyan típusúak, ami hozzánk illik. Vannak lírai számok, meg ilyesmik, az embernek más is eszébe jut. Szeretnénk bővíteni ezt a kört, ilyen szempontból nekem példakép ez a KITT-egylet, ami a Szörényiéké volt, ami egy munkacsoport volt, több ember is belefért, több zenekarból. Az András ezt próbálta elkezdeni ezzel a szakszervezeti dologgal, amibe tavaly belefogott, majd ő elmondja, de ez most stagnál. Ez egy olyan történet, hogy talán másnak is kéne lépéseket tennie, bár ez nem az én dolgom, hogy megkritizáljam, a lényeg az, hogy egyfajta alkotói közösséget szeretnénk, amiben benne lehet bárki, belefér bármi, videoklip-készítés, meg ilyesmi. Például csinált egy kis társaság egy nagyon aranyos videoklipet, a Viva-tévében le is adtak belőle részeket, de mi láttuk az egészet: ez egy koncert, ahol minket plüssállatokból csináltak meg marha jól úgy, hogy mindenkinek a rá jellemző állatot találták ki.

+ Mi voltál te? :-)

- Én egy mackó voltam, akinek lógott a cigi a szájából. A gitárok is szépen meg voltak csinálva, meg minden, a közönség is plüssállatkákból volt, valami zsinóron rángatták őket, mozogtak, és bevágtak beszédet az eggyel korábbi Pecsa-koncertből, ahol a közönség kommunikált a Lovasival, tehát tényleg egy igazi koncertet reprodukált az egész. Jó, hogyha valakinek valamilyen ötlete származik belőlünk, nekem ezzel semmi problémám nincsen. Szóval nagyon aranyos volt, fiatal lányok csinálták, tök profi klip, úgyhogy szeretnénk ezt majd fölrakni a honlapunkra.



KISPÁL ÉS A HONLAP, AZAZ A KISPÁLHONLAP



+ Ami állítólag nemsokára megújul. Igaz ez?

- Hát én ezt az új honlapot már nagyon régóta várom, mert ez a mostani nekem egy tragédia-szinten mozog. Nem szeretem, még a régit is jobban szerettem. Az a bajom, hogy amikor otthon nézem a kérdéseket, kurva idegesítő, hogy kinyitom azt az oldalt, amit én ki tudok, és nagyképernyőre kell állandóan raknom, mert amúgy a felét nem látom. Aztán kérdeztem már azt is a Kacsallától (XY, a zenekari honlap webmestere), hogy miért nem lehet azt megcsinálni, hogy ha én válaszolok valamire mondjuk a negyedik oldalon és elküldöm, akkor ne menjen mindig vissza az elsőre.? Mert a régin már megcsinálták azt, hogy onnan folytatódott. Persze ki lehet bírni, mert ADSL-em van, de ez akkor is idő, amíg megkeresem, hogy hol tartottam. Meg panaszkodnak, hogy nem lehet ezt letölteni, azt letölteni. Sajnos ez egy egész embert kívánó dolog, egy ilyen internetoldalnak a muködtetése, ha azt akarod, hogy szép legyen.

+ Ami bennem hiányérzetet kelt ezzel kapcsolatban, az az, hogy új információk nem nagyon kerülnek föl rá. Szinte csak a koncertdátumaitok és a kérdéseitek rovata frissül.

- De a kérdések is olyanok, hogy néha már teljesen elmegy tőlük a kedvem, amikor ötödször kérdezik meg, hogy milyen effekteket használok. Holott ha azt meg lehetne csinálni, hogy az illető visszalapoz kettőt-hármat. Mert állandóan leírni ugyanazokat a dolgokat elég hosszadalmas. Én minden trükköt elárulok, hogyha valakit érdekel, semmi probléma, dehát ha egyszer már megvolt.

+ Akkor szerintem most mondd el gyorsan, nehogy valaki még egyszer megkérdezze, és hogy itt mindig megtalálják az effektjeidet, ha az emberekben feltámad a kíváncsiság!

- Az effekteket? Hát ezek változóak. Változóak, de az alap az egészben az, hogy normális gitárod legyen. Nekem legalábbis van egy SG-m meg egy Stratocasterem, akiket érdekel, azok tudják, hogy mik ezek, aztán csak csöves erősítővel dolgozok, és használok egy visszhangosítópedált, egy Pro Conak a Rat kettesét, ez egy torzító, és a Marshallnak egy overdrive-ját szólóra. Ezek a meghatározó alapeffektjeim, ezeket torzítom különböző beállításokkal, kiemelésekkel, semmi mást nem használok, csak még egy hangológépet. Amikor kell, akkor berakok egy chorust, vagy valamit, de azt nem szeretem. Ezt azért mondtam el, mert ez most véglegesnek tűnik, mármint ez a beállítás, ne kérdezze meg többször senki.

+ És miket szoktak tőled még kérdezgetni? Ezen kívül mik a leggyakoribb témák?

- A dohányzással kapcsolatos szokásaim. Hogy mikor gyújtom meg a cigarettát, mennyit szívok. Sokan nem tudják, hogy játék közben csak passzívan dohányzok, mert nem szívom a cigarettát, ezért ég végig. Csak füstöl. Azért dohányzok a koncerteken, mert alapvetően elég izgulós ember vagyok, van lámpalázam még ennyi idő után is, és ez leköt, amíg az András sokat beszél. Nézegettem más zenekarokat, és olyan iszonyú rosszul néznek ki, hogy amíg pofázik valaki, addig állnak a többiek hót unott arccal. Nekem ez egy pótcselekvésnek indult, huszonhat éves koromig rá sem gyújtottam, így csináltam végig például a katonaságot. Van, aki rágógumizik, van, akinek meg kell innia három sört, ha kimegy az emberek elé. Sőt tudok olyan embert a szakmában, aki ha nem kakálhat buli előtt, akkor rosszul van! És ha mondjuk öt perccel a buli előtt jön rá, akkor még egyszer el kell mennie. :-)

+ Lámpaláz, izgalom ide vagy oda, azért te már rutinos szereplőnek számítasz a színpadon. De mennyire vagy rutinos az interneten, a rajongói kérdések megválaszolásában?

- Tőlem nem szoktak olyan sokat kérdezni, a legtöbbet az Andrást faggatják, hogy ez vagy az a szám miről szól, meg hogy olvassa el a beíró költeményét és véleményezze. Ha nekem szól valami kérdés, akkor általában szakmai dolgokra kíváncsi az illető.

+ Szívesen válaszolsz? Mennyire érdemes biztatni az embereket arra, hogy téged is ostromoljanak?

- Ha tudok, akkor igen. Nemcsak azt lehetne föltenni, hogyha mittudomén a Lovasi el akarja adni a basszusgitárját, hanem azt is, ha bárki másnak van valami olyan hangszere, amit áruba szeretne bocsátani. Ez ugyanis semeddig sem tart, sőt hogyha képet is lehet mellé tenni, akkor az is odakerülhetne. De lehetne technikai fórumot is csinálni, hogy az emberek levelezhessenek a tapasztalataikról, ez meg most jutott az eszembe. Tegnap hallgattam a Csúcsforgalmat, és mondta az egyik pacák, hogy ő autófényező, és a contactsprayt ne használják semmiképp, mert ha lefújják vele a kocsit, akkor az foltos marad, nem lehet lepucolni rendesen. Az ilyen trükköket nálunk is le lehetne írni, persze a zenéléssel kapcsolatban, mondjuk ahelyett a hülye fórum helyett, ami van.

+ A vendégkönyvre gondolsz?

- Hogy ott mekkora ökörködés megy! Szóval lehetne helyette vagy mellette egy ilyen normális, sokkal értelmesebb fórum, és ráadásul a roadunk üti-vágja ezeket a dolgokat kívülről, meg a Dióssy is otthon van az ilyen témákban, tehát billentyűvel kapcsolatban is föl lehetne tenni kérdéseket. Jöhetne ide egy csomó olyan dolog, amit nem fog senki sehol máshol megválaszolni, mert például ha megvesz valaki valamilyen új hangszert, és kap hozzá egy angol nyelvű gépkönyvet, soha életében nem fog tudni mit kezdeni vele. Ezt lehet, hogy fel is vetem.



KÉRDÉS AZ OLVASÓKHOZ



+ És akkor búcsúzóul egy kis szerepjáték, pontosabban szerepcsere: ha te kérdezhetnél a Kispál-kedvelőktől valamit, mi lenne az?

- Hát. Ez nehéz, mert ennyi fajta embertől, ennyi típusú embertől egyet kérdezni. Nagy tudomány.

+ Mi szokott téged foglalkoztatni a közönséggel kapcsolatban?

- Sokminden szokott foglalkoztatni. De nem olyan egyszerű ez. Szerinted könnyű? :-)

+ Gondoltam, utolsó kérdésnek jó lesz. :-)

- Hú, most megfogtál. Hülyeséget nem akarok kérdezni, mert olyat ötvenet tudnék. Hadd gondolkodjak egy kicsit. Na szóval: egy dolog engem nagyon régóta foglalkoztat, mégpedig a Dióssynak az új frizurája. :-) Számomra egy kicsit vicces a zenekarnak ez a fölállása, mert ugye ha balra nézek, ott van a Lecsó, ha jobbra, ott a Dióssy, és úgy érzem magam a sérók miatt, mintha a Piramisban zenélnék. :-) Ezzel nem akartam bántani a Piramist meg a Révész Sanyit, csak azt akartam kérdezni, hogy a Dióssynak ez az új frizurája tényleg tetszik az embereknek, vagy pedig csak ő van ilyen iszonyúan meggyőződve róla, hogy jól áll neki? :-) Mert nekem azt mondta, hogy ő nagyon elégedett ezzel. Erre nagyon kíváncsi vagyok, és minél több reagálást kérek! :-)



Névjegy

KISPÁL ANDRÁS

Született: 1964. március 27., Szolnok

Magassága/testsúlya: 182 cm/sok kg (nem méri.)

Családi állapota: nős, két gyermek édesapja (Szabolcs 9 éves, .)

Végzettsége: középfokú földmérő (Komarov Szakközépiskola, Pécs)

Posztja: szólógitáros (balkezes)



Top10

KISPÁL TÍZ KEDVENC KISPÁLSZÁMA

(amiket a legjobban szeret játszani)

1. Forradalmár

2. 60-as évek

3. Bujtogató

4. Már délután

5. Emese

6. Hello

7. Napos oldal

8. Fűben alvó

9. Vér és bél

10. Ha az életben