Bejelentkezés

Keresés



Gyorsmenü:
Hírek
Koncertek
Zenekar
Történet
Lemezek
Tagok
Média
Fotó
Sajtó
Videó
Közösség
Vendégkönyv
Kérdések
Fórum
Mühely
Kapcsolat

Flash mentes verzió



« vissza

Kispál és a Borz. Megcáfolt rémhírek

2000-12-08

A Kispál és a Borz tagjai szeretnének pár dolgot tisztázni. Az utóbbi időben elterjedt, hogy Lovasi Andrásnak eltörött a karja és már meg is jelentette egy szólóalbumot. A zenekar tagjai közölték, ez így, ebben a formában egyáltalán nem igaz.
A kavarodást az okozhatta, hogy a zenekar neve ellenére Kispál nem az együttes énekese, hanem a gitárosa. Az ő válla sérült meg, s egy hónappal ezelőtt meg is műtötték. Most már köszöni szépen, jól van, már hangszerét is tudja pengetni. Erről saját szemünkkel is meggyőződhetünk egyébként ma és holnap este a Petőfi Csarnokban, ahol a Kispál és a Borz rendhagyó dupla lemezbemutató koncertet tart. Lovasi András elmondta, az együttes dalait két részre osztották, az inkább "beindulós" nótákat az első, a szövegcentrikusabbakat a második napon játsszák el, főleg a lemezbemutató tárgyát képező Velőrózsák albumról. A szombati előadás így mindenképpen különlegesebb lesz, hiszen a közönség ülve élvezheti a zenét, s a színpadot is letakarják valamilyen lepellel, amiről Lovasi azt hallotta, nagyon jól mutat. Lesz előzenekar is, Ágoston Béla és csapata dzsesszes, etno és kortárs stílusban dolgozta fel a Kispál-szerzeményeket. Összefoglalva annyit mondott az énekes, hogy olyan lesz, mint egy unplugged koncert, de mégsem az lesz. Mindezeken kívül azt is megtudtuk, a szólólemez valóban készül, de még fogalma sincs, mikor jelenik meg. A dalokat egyébként a zenekar tagjaival vették fel, így olyan lesz, mintha Kispál-album lenne, csak más néven szerepel majd.

Szerző: Mai Nap - Hámori Eszter