|
2003-08-25 22:41:19
|
perszehogyaz |
|
2003-08-25 21:34:12
|
Fotók: csillagosötös!!! A legjobb! Aki meg kitalálta, annak igazgatói dícsérő!!! :)))) |
|
2003-08-25 20:30:48
|
nekem tetszik ez a izé de azért többet nem kéne bemásolni |
|
2003-08-25 20:24:08
|
NEM KÉK KANALAS ÍRJA EZEKET IDE! ÉS NEM Ő "VÁGTA TÖNKRE" SE A VENDÉGKÖNYVET, SE A HONLAPOT! ezt jó lenne, ha felfognátok |
|
2003-08-25 19:14:00
|
kanalas kislány,lécci készíts saját honlapot!!! nem tudja vki mikor lesz nyíregyen koncert?a legutóbbi frenetikusra sikeredett! |
|
2003-08-25 18:41:47
|
Sziasztok! Pénteken (aug. 21.) a Blikk című bulvárnapilapban megjelent, hogy aug. 28-án a Zöld Pardonban Kispál-koncert lesz. Ezen túl sehol máshol nem erősíttetett meg ez az info, sőt a ZP honlapján ezen a napon Üllői Úti Fuck koncert szerepel. A Blikk kamuzott vagy a ZP-honlap nem elég friss és nem tüntették fel a műsorváltozást. Aki tud valamit, jelezze! Drattila |
|
2003-08-25 18:02:35
|
Hello! Nem tudja vki, mikor lesz legközelebb Bp-n koncert? |
|
2003-08-25 17:49:11
|
ez sem én voltam |
|
2003-08-25 17:48:37
|
kkk! Ne ide irogasd az idegbajos novelláidat, mert egyszer már tönkre vágtad ezt a honlapot:-( Hagyd meg nekünk kérünk szépen... |
|
2003-08-25 17:44:39
|
némi olvasnivaló (megjegyzés: kék kanalas kislány nem = csáth géza) Fekete csönd Leírom ide, doktor úr, hogy miről van szó. Az öcsémről, a szőke, piros képű kisfiúról, akinek sötét szemei mindig a messzeségbe néztek. Es még egy dologról. A fekete csöndről. Egyszerre nőtt meg. Tegnap este még egészen kicsiny, kedves, pötyögő gyermekecske volt. És reggelre nagy kamasz lett. Iszonyú izomzattal, vastag söréthajjal és gonosz, égő, félelmes szemekkel. Ó, hogy fájt a szívem ezen a reggelen. Tele lett a rózsabokros, tiszta kis udvarunk utálatos, bűzös dudvákkal. A ház tetejéről lehullott a cserép, s a falakról lepattogott a vakolat. S jöttek borzasztó éjjelek. Kishúgaim álmukból hangosan fölsírtak. Apám meg édesanyám meggyújtották a gyertyát, és álomtalan, üres arccal néztek egymásra. Senki se tudta, mi történik, és mi fog történni. Csak én. Csak én. Richard, az állati, undok kamasz, pénteken kitépte az udvaron a fiatal fákat, és lassu tűzön megpirította a fehér cicát, az Anikóét. A kis állat irtózatosan vonaglott, amíg gyenge, rózsaszínű bőre barnára pörkölődött. Hogy sírtunk mindannyian. Richard pedig röhögve otthagyott bennünket. Éjjel betört a zsidó boltjába, és kiszedte a pénzt a fiókból. Elszaladt vele, és elszórta az utcán. Reggel az ágyában aludt, amikor láttuk, hogy át van lőve a tenyere. A csendőr lőtte át. Édesanyánk letérdelt az ágy mellé, és gyengéden lemosta a vért. Richard nyugodtan aludt. Ó, milyen utálatos volt. Körulállottuk és sirattuk Richardot, a szőke, piros képű fiúcskát. És szorongva vártuk mindannyian a fekete csöndet. Az édesapám egyszer kétségbeesve rákiáltott: - Richard! Te gaz, gonosz állat, menj közülünk, ne lássunk többé! Richard nem szólt semmit, de megette a húst, mind, ami a tálban volt. A húgaim sóvárogva nézték, amint felfalta az ételt egymaga. Az apám az édesanyámra tekintett. Könnyes volt a szemük. Láttam, hogy apám halálsápadt, reszket. Félt Richardtól. Fölugrottam és arcul ütöttem Richardot. Ő a falhoz vágott engem, és kirohant a szobából. Lázasan feküdtem az ágyamban. Még vérzett is a fejemen a bőr, ahogy Richard megcsúfolt. Akkor jött meg. Éjjel. Betörte az ablakot, s a szobában termett. A szemeim közé vigyorgott, és rikácsolva beszélt: - Fölgyújtottam az ispán házát, mert a lánya benn alszik a szobában, hófehér ágyban. A melle lassan emelkedik fel-le. Azután belekap az ágyába a tűz. Az én tüzem. Tüzes ágyban ébred föl. És a fehér lábát sötétbarnára csókolja a piros tűz. És kopasz lesz a feje is, mert a haja elég. Kopasz! Hallod, kopasz! Az ispán gyönyörű szőke lánya kopasz lesz. Elvittük Richardot az orvoshoz. Azt mondta, hogy Richard bolond. Miért lenne bolond? Miért éppen bolond? Nem, ő, nem. Jól tudom én azt. Elvittük a bolondokházába. Amikor észrevette, hogy az ápolók megfogják, nekik esett. Véresre verte valamennyit. Azok aztán megkötözték, és vaspálcákkal ütötték dühös káromkodások közben. Richard véres tajtékot köpött a szájából, és bömbölt. Ó, de hogyan, milyen iszonyatos, süvöltő hangon. Megtöltötte a hangja a levegőt, mérföldekre. Mikor apával hazautaztunk a tébolydából, észrevettem, hogy a vasúti kocsik sarkai is tele vannak azzal az iszonyatos hanggal. Ha odaértél az ujjaddal valahová, menten kitört az elrejtőzött szörnyű bömbölés. Richard még az éjjel hazaszökött. Széttörte az ablak vaspántjait. Leugrott az útra. A homloka bezúzódott. De azért hazajött. Szaladva. ...És nyomában a fekete csönd. Hajnal volt, három óra. Ébren voltam, amikor Richard hazaért. Jól hallottam mindent. A kapun mászott be. A fekete csönd pedig beborította a kis házunkat nedves, undok szárnyaival. A virágok elhervadtak a kertben. Az alvókat nehéz, kínos álom lepte meg. Csikorogtak az ágyak, nyögő, fájdalmas sóhajtások hallatszottak. Csak én voltam ébren, és füleltem. Richard halkan átsietett az udvaron. Bejött a szobánkba, ahol azelőtt együtt aludtunk. Én nem mertem mozdulni. De Richard nem is törődött velem. Zihálva ledőlt az ágyra, és aludt. Ezután úgy történt minden, ahogy a fekete csönd akarta. Ránehezedett a mellemre, és belebújt a vérem csöppjeibe. Irtózatos volt. Menekülni akartam tőle, de odakötözött az ágyamhoz, és károgva a fülembe súgott iszonyú rémségeket. Fölkeltem. Előkerestem a kötelet. Egy erős hurkot kötöttem rá, és odalopóztam Richard ágyához. Úgy éreztem, mintha az agyvelőmet és a vállaimat mázsás kövek nyomnák. A térdeim roskadoztak. Nagy, véres feje alatt átdugtam a kötelet, és belefűztem a végét a hurokba. Egy kicsit vártam. Richard mélyen hörgő lélegzettel aludt. Jól tudtam, hogy ha fölébred, megöl mindannyiunkat, hogy rá fog ütni öklével édesapánk szomorú arcára, hogy a hajuknál fogva végigvonszolja kis húgaimat az udvaron. Nem is haboztam hát egy pillanatig se. Teljes erővel nekifeküdtem a huroknak. Richard levegő után kapkodott, de nem ébredt föl; azután egy iszonyút nyögött, és kirugta az ágy fenekét. Állati nagy teste vonaglott a kezeim között, de nem sokáig. Egyszer csak hallottam, amint a fekete csönd elkezd kacagni. Örületesen, hangtalanul. Elöntött a hideg rettegés. Richard kihűlt teste összezsugorodott a kezeim közt. Gyertyát gyújtottam. Az ágyban egy kis gyönge gyermek feküdt. Szederjes kék arccal. Az én kis bolondom volt a szőke, piros kepű, petyegő Richard öcsem. És sötét szemei a végtelenbe néztek. Azt szeretném, hogy ne halljam többé ezt a kacajt, mert akkor fáj nekem a hátamban és fejemben, és nem akarom látni a kis Richard sötét szemeit, amelyek a végtelenbe merednek; mert ez összeszorítja a torkomat, és sohase tudok aludni. Egyáltalán, doktor úr, nem tudok rendesen aludni. |
|
2003-08-25 17:16:45
|
szerintem bonyek és jupi nevén írogatni szánalmas... én csak egyszerűen semmilyen vagyok. az: sosem voltak szárnyaim. ismételten értetlenül állok az események előtt. tulajdonképpen most mivel sikerült háborgatnom a lelki békéteket? maradok tisztelettel: kék kanalas kislány |
|
2003-08-25 13:37:54
|
kékkanalas kislány te kurvára nem vagy se költő se író se semmi, ne itt próbálgasd a szárnyaidat mert ez egyszerűen szánalmas... tehetség meg nuku |
|
2003-08-25 12:43:57
|
Igaz, tényleg gyökerek (még mindig). Végül is, mit vártunk tőlük... |
|
2003-08-25 12:05:51
|
Na látom újra beindult a kékkanalas sulinet:-( Jó van ám! |
|
2003-08-25 11:05:02
|
ez azért nagyon komoly.. gondolkodtam rajta, de nem én voltam vki megelőzött haha ez vicces |
|
2003-08-25 11:01:34
|
kkk! "enthuziazmussal"??? Váááuuuuu...... Hogy oda ne szarjak:-( Van otthon idegenszavakszótára és itt nyílt ki? Jupiter |
|
2003-08-25 10:54:42
|
... hipp-hipp meg persze hurrá is. a mi hőn szeretett lelkes másolónk újra felütötte a fejét. sóhaj. mielőtt még mindenki személyemet kezdené el szidni hatalmasnagy enthuziazmussal, jelzem: az alábbiakat NEM én írtam (vagy csak nagyon régen jupiternek). - ettől függetlenül Leacock még mindig nagy szerelmem. |
|
2003-08-25 10:05:41
|
hejhó A Nagy Detektív írószobájában ült. Hosszú, zöld köpeny volt rajta, a köpenyén, gombostűvel odaerősítve, fél tucat titkos irat. Három-négy pár álszakáll függött mögötte, a szakálltartóra aggatva. Kék pápaszem, autótülök és néhány messzelátó, karnyújtásnyira, hogy mindig kéznél legyenek. Fél perc alatt át tudott öltözni ilyen formán. Oldalt egy széken három deci kokain, egy tőr, két liter kloroform. Vonásai tökéletesen elleplezték gondolatait. Titkosírások hevertek előtte az asztalon. A Nagy Detektív egymás után tépte fel a borítékokat, megfejtette őket, és a titkosírások számára fenntartott papírkosárba hajigálta, percenként többször. Kopogtak. A Nagy Detektív pillanat alatt balerinának öltözött át, fekete álszakállat ragasztott, aztán kiszólt: - Szabad! A titkár lépett be. - Ha! – kiáltott a detektív. – Ön az! Gyorsan ledobta az álruhát. - Főnök úr – szólt a fiatalember izgatottan -, rejtély történt. -Ha! – bólintott a Nagy Detektív felragyogó szemmel. - De remélem, olyan, mellyel szemben tehetetlenül áll a kontinens egyesített rendőrsége? - Parancsára, teljességgel tehetetlenek. Több rendőrfőnök öngyilkosságot követett el. - Úgy. S vajon a rejtélyes bűntény páratlan-e a maga nemében, miszerint hasonló eset nem fordult elő a londoni rendőrség évkönyveiben? - Parancsára, igenis. - S felteszem, hogy olyan személyiségek vannak érdekelve, akiknek a nevét csak gondos szájöblögetés után meri ajkára venni az üggyel kapcsolatban? - Úgy van. - Úgy veszem ki szavaiból, hogy a legmagasabb diplomácia képviselői szerint beláthatatlan következményei lehetnek a dolognak, elannyira, hogyha nem találjuk meg a rejtély kulcsát, percek kérdése csak, hogy Anglia kénytelen hadat üzenni Európa kapcsolt államainak. A hű titkár bólintott. - S végre – folytatta a Nagy Detektív -, felteszem, hogy fényes nappal követték el a rejtélyt, például az Angol Bank bejárata előtt vagy a Főrendiház ruhatárában, a rendőrség szeme láttára? - Minden rendben van, főnök úr. A rejtély betartotta az összes feltételeket. - Jó! Vegye fel ezt az álruhát, kapja magára ezt a barna álszakállat, és beszéljen. A titkár gyorsan beleugrott egy előkészített püspöki reverendába, majd előredőlve súgta a Nagy Detektív fülébe: - Württemberg hercegét elrabolták. A Nagy Detektív úgy ugrott fel a karszékéből, mintha alulról megrúgták volna. Elrabolt herceg! Egy Bourbon! Európa egyik legrégibb családja! Ez valóban neki való rejtély volt, az ő analitikus módszere számára kiagyalva. Villámgyorsan működni kezdett. - Megálljunk! – kiáltott. – Honnan tudja ön ezt? A titkár táviratot nyújtott át szótlanul. A párizsi rendőrprefektus távirata volt. Ez állt rajta: „Württemberg hercegét ellopták. A tettes London felé tart. Okvetlenül szükségünk van rá a kiállítás megnyitó ünnepére. Ezer font jutalom.” Tehát íme! A herceget ellopták, ugyanakkor, mikor a kiállítás a legnagyobb politikai események központjába helyezte személyét. A Nagy Detektívnél gondolkodni és cselekedni éppen úgy a pillanat műve volt, mint cselekedni és gondolkodni. Olyan gyakorlata volt abban, hogy úgyszólván egyszerre csinálta mind a kettőt. - Azonnal sürgönyözzön Párizsba: kérjük a herceg személyleírását. A hű titkár néhány szem purgót vett be, meghajtotta magát és eltűnt. Ugyanakkor gyenge kaparászás volt hallható az ajtó felől. Látogató érkezett. Óvatosan négykézláb lépett a szobába. Fejére és vállaira szenescsöbröt borított, hogy a figyelmet magáról elterelje. A szoba közepére mászott. Aztán felállt. Szent Isten! Anglia miniszterelnöke állt a Nagy Detektív előtt. - Ön az! – ennyit mondott a N. D. - Én – vallotta be pirulva a miniszterelnök, nyakkendője csücskét harapdálva zavarában. - A württembergi herceg ügyében? A kancellár megdermedt. - Honnan tudja? A Nagy Detektív rejtelmesen mosolygott negyedik számú álszakállába. - Nos hát, igen – kezdte a kancellár. – Nem tűrök semmiféle titkolózást. Érdekelve vagyok, súlyosan érdekelve. Kutassa fel az ellopott herceget, küldje Párizsba, s én megtetézem a kitűzött jutalmat ötszáz fonttal, tekintve a jótékony célt. De jól vigyázzon – tette hozzá, miközben elhagyta a helyiséget, rendbe hozta álruházatát -, a tettesek meg ne próbálják nyírni a farkát! Úgy tehát! Megnyírni a farkát! A Nagy Detektív agyában forrni kezdtek a gondolatok. Tehát összesküvésről van szó. Újabb kaparászás az ajtón. Újabb látogató érkezett. Ki se kellett nyitni az ajtót, a kulcslyukon mászott be, kígyózva hosszú, vörös burkolatában. Cikkcakk vonalban végigmászott a falon, a szőnyegen, az íróasztal előtt felegyenesedett. Szent isten! A canterburyi érsek! - Kérem szentségedet, üljön le! – mondta udvariasan a Nagy Detektív. – Üljön le, vagy feküdjön le, ahogy jól esik, csak ne fárassza magát ezzel az állással. Az érsek gyorsan kibújt a krokodilbőrből, a szakálltartóra dobta, s fáradtan sóhajtott fel. - A württembergi herceg ügyében van szerencsém, ha nem csalódom? A hercegérsek ámulva tekergett. Varázslat volt ez? - Igen – vallotta be végre. – nagy dolgok forognak kockán. Csak azért jöttem, hogy megmondjam: a nővérem okvetlenül beszélni akar önnel. Idejön, még ma. Minden ezen múlik, egész vagyona. Vissza kell küldenie Párizsba a herceget, különben mindannyian tönkremegyünk. A hercegérsek gyorsan felhúzta a krokodilbőrt, lefeküdt a földre, és tekeregve kimászott az ablakon, közben dorombolva és nyávogva, mert a krokodil mégis feltűnő volt. A Nagy detektív részvéttel nézett utána. – Tehát Dashleigh hercegnőről van szó! – mormogta a fülén keresztül. Bármennyire jártas volt arisztokrata körökben, ezúttal úgy érezte, szokatlanul bonyolult ármányok hálózatába került. Az ajtót erősen verték kívülről. Gróf Dashleigh hercegnő lépett be. Bundájába burkolózva, feje búbjától talpa hegyéig. Anglia legszebb asszonya volt a grófnő. Ellentmondást nem tűrő léptekkel sietett a szoba közepére. Megragadott egy széket, háromszor megforgatta a levegőben, letette és ráült. Mindig ilyen gőgös volt! Közben másik kezével lekapta gyémánttiaráját, s a gyémánttiara-tartóra hajította könnyedén, míg a gyöngynyaklánc-tartón gyöngy nyakláncát helyezte el. - A württembergi herceg, ha nem csalódom… - kezdte a Nagy detektív. - Igen, undok kis dög! – sziszegte a bárgrófnő, utálattal köpve ki gyémánt köpőcsészéjébe, amit egyik kezében tartott. Tehát így! Újabb bonyodalom. Anélkül, hogy szerelmét bővebben megindokolná, a hercegnő undok kis dögnek nevezte e Bourbon-sarjadékot! - Úgy látom hercegnő, ön érdekelve van. - Érdekelve! – sziszegte a grófnő. – Ez nem kifejezés! Hiszen én szopattam a nyavalyást! - Kicsodát? – hüledezett a Nagy Detektív, igyekezvén uralkodni arcvonásain. - Őt, azt a dögöt – sziszegte az őhercegné -, tízezer fontot tettem rá, jól néznék ki, ha nem érkeznék meg idejében Párizsba. Figyeljen ide. Ha a herceget lefülelik, vagy lenyírják a farkát, vagy a hasa alatt eltüntetik a foltot, akkor inkább dögöljön meg! A Nagy Detektívnel a falhoz kellett támaszkodnia, hogy el ne vágódjék. Így vagyunk tehát! A szép nő hidegvérrel küldené halálba a herceget, ő, aki szintén királyi sarj, hisz egész vagyonát egy royalista összesküvésnek köszönheti – s akinek csalhatatlan politikai ösztöne mégis megsúgta, hogy az öröklött születési jegyeinek eltüntetése a herceg testéről kockáztatja számára a francia nép rokonszenvét! A hercegnő felcsatolta a diadémont. Eltávozott. A titkár lépett be. - Három sürgönyöm van Párizsból – kezdte-, mondhatom rendkívüli tratalommal. Először az egyiket nyújtotta át. Így hangzott: „ Princnek hosszú, szőrös a pofája, füle lekonyult, teste hosszú, hátsó lábai rövidek.” Elolvasta a következő sürgönyt: „Princ könnyen felismerhető sajátságos vonításáról.” S végre a harmadikat: „Princ háta közepén fehér szőrpamacs látható.” A két ember egymásra nézett. A rejtély csakugyan tébolyító volt – szinte megoldhatatlannak látszott. |
|
2003-08-24 18:41:11
|
Hát ilyen van.Nagyon jól sikerült, de tényleg:) SZÉKESFEHÉRVÁR!!!Jöttök.És?ÉN OTT LESZEK!!!!! bESZÉDELGEK MEG MEGSZÉDELGEK MAJD hupsz begurulok na jó mászom vagy mászok. Alanyi vagy tárgyas eset? jó éjt. |
|
2003-08-24 16:53:26
|
lám-lám. rendeltetésszerűen működik a vendégkönyv. ilyen is rég volt már. volt egyáltalán? sóhaj. :) |