|
2003-04-12 02:42:00
|
KKK-hát én elolvastam azért,kibírható volt:)) én csak hátulról ismerlek,de nem tűntél kis görcsnek,sőt... |
|
kék kanalas kislány
2003-04-11 23:05:29
|
az alábbiakat nem nagyon javaslom senkinek sem, hogy elolvassa... sóhaj...asszem nincs még egy olyan kis görcs figura, mint én... tul.képp nem is tudom miért írtam be, talán azt hittem jobb lesz.. tévedtem, mint már annyiszor.. pussz: kék kanalas kislány |
|
kék kanalas kislány
2003-04-11 23:03:57
|
Hejhóka! Még nincs holnap (újabb tipikus ginás extrabölcs megállapítás), de itt vagyok és írok, tulajdonképpen nem is tudom miért, csak úgy jól esik bele a nagyvilágba és rájöttem, hogy ez valójában nem más, mint meglehetősen intenzív önsajnáltatás, de nem érdekel. Az imént belenéztem a tükörbe és ez is az a cselekvés, amit úgy igazán sosem szerettem csinálni, de az utóbbi időben elborzaszt a látvány, mert így estefelé a szemem vörös, duzzadt, karikás és pokolian ég. Különös… életemnek ezen időszaka előtt (ami melleslegesen jó lenne már, ha minél hamarabb végetérne és tudom, hogy ez igen nagyban rajtam múlik, de ha ennyi halott dolog van körülöttem, akkor iszonyú nehéz és persze próbálom magam kirángatni abból a fortyogó és kavargó léből, amire „valaki” tudott egy tökéletes szót: kátránytenger) több mint egy évig egyáltalán nem sírtam és most meg… de ezek csak amolyan külsőséges dolgok, jelentéktelenek. Csak mégis furcsa. Eszembe jut, amiről ugyan csak pár szót beszéltem jupival, de mégis roppant elevenen él bennem: ez a vágyódás, visszavágyódás dolog. Miért van az, hogy az ember a szép dolgokhoz olyan borzasztó könnyen hozzászokik? Ragaszkodik, kapaszkodik beléjük, még akkor is, amikor az utolsó arannyal átszőtt reményfonál is szétszakad, vagy mert valaki elvágja, gondolván, hogy így jobb lesz…, és mégis az egész napom csak különböző semminemű reális alapon nem nyugvó képzetekből áll és sodródom valamiféle árral, de nem tudom, jó irányba visz-e. Szánalmasnak érzem magam, hogy tudom, mit kéne tennem, de nem teszem meg és úgy igazán nem is tudnám megindokolni, a miértjét, csak belül hevesen ellenkezem és ez az örök feszültség és ellentét is csak engem rombol tovább és gurít egyre lejjebb… De belémmar, harap, karmol egy gondolat. Eddig esténként ültem a szobámban, jéghideg ujjaim egy forró teáscsészét szorongattak görcsösen és üveges tekintettel meredtem a semmibe. Valójában nagyon távol jártam a szobámtól, amit régen annyira szerettem és életemnek néhány leggyönyörűbb óráját is eltöltöttem ott, most mégis szenvedésem színhelyévé lett, mert én balhímnemiszerv elvonulok és magamba zárkózom, ahelyett, hogy végre megtalálnám a módját, hogy kitörjek és lezárjam ezt az egészet, ami olyan régóta emészt. Ültem és „régi” emlékek bújtak elő, amik valójában mind-mind apró csodái voltak életemnek, de most mégis egy-egy újabb rúgás volt belém, egy-egy lépés a szakadék felé és felrémlett, hogy „valaki” számomra már nem létezik… soha többé… de ez úgymond természetes folyamat, emberek jönnek-mennek életünkben, bármennyire nehéz az adott pillanatban felfogni és elfogadni ezt az egészet; sokkal könnyebb elhagyni magunkat és vergődni a porban, rúgásokat érezni a bordáink között, amiket tulajdonképpen mi váltunk ki, csak ezt akkor nem ismerjük fel. Azt hittem ennél már nem lehet rosszabb, de tévedtem. Nem igazán tudom eldönteni, hogy mazochista vagyok-é vagy csak egy egyszerű bolond… mindenesetre az önkínzáshoz nagyon jól értek és gratulálhatok magamnak, hogy de jó, most már tudhatod, hogy „valaki” nem csak számodra nem létezik, hanem pár év és senkinek sem és csomó a torkomban, könnyek szöknek a szemembe és remegek, ami pedig belül van az leírhatatlan. Persze-persze eddig is sejtettem, de amíg ő nem mondta ki, addig sokkal könnyebb volt azt hinnem, hogy mégsem. Próbáltam kiírni magamból a kínt, hátha jobb lesz, hiszen eddig mindig segített. Írtam egy szánalmas, irodalmi oldalról nézve teljesen értéktelen víziót, de akkor már félig kívül volt rajtam és egy lépés volt az elengedéshez, a lezáráshoz, ahhoz, hogy azt mondhassam, volt csupán. Most azonban szorongatom a tollat, előttem füzetlapok, de nem jönnek a szavak. Senki sem segít, mert aki akar segíteni, azt valamiért elhárítom, pedig tudom, hogy igazuk van és a hála kellemes érzése fut végig rajtam, ha arra gondolok, hogy tudom, hogy vannak akik itt állnak mellettem, a baj csak az, hogy önmagukban kevesek ahhoz, hogy kirángassanak ebből a szarból én meg nem tudom… tényleg nem tudom miért, de nem megy, csak vergődöm, talán mert azt könnyebb, talán mert gyenge vagyok, vagy fogalmam sincs, csak úgy „van” minden, létezik, de fáj és éget és mar és emészt és tudom, hogy lehetne másképp, mégsem teszek ellene semmit. Vagyis próbálom, de nem valami hatékony… Mi lesz Vele??? … és velem?… azt már nem kérdezem, hogy „velünk?”, mert felesleges. Reggel úgy ébredtem fel, hogy bassza meg, még élek, pedig mennyivel jobb lenne aludni, szépen csöndesen. Csak Richard Bach, aki egy író volt és én eléggé felnézek rá, egyszer azt írta az „Illúziók”-ban, hogy: „Íme egy próbája annak, hogy földi küldetésed véget ért-e már: ha élsz még nem”… Azt hiszem abba hagyom ezt az egészet, semmi értelme nincs. Banális közhely, de azt mondják az idő minden sebet begyógyít és én már csak abban bízhatok, hogy még azelőtt begyógyul, mielőtt elfertőződne. … kék kanalas kislány |
|
2003-04-11 20:49:36
|
Szia mindenki!Szeretném megkérdezni hogy tudtok-e tanácsot adni hogy hol szerezhetnám meg a Bandinak balladáit??? ( Kiki,Ilyen csak ez a nap...) Előre is köszi! A szegedi koncert (04.05) nagyon jó volt ott tomboltam én is! Picur |
|
kék kanalas kislány
2003-04-11 18:13:34
|
sóhaj... asszem csak holnap fogok némineműleg tartalmasabbat alkotni ide... addig is legyetek rosszak. csóközön: kék kanalas kislány |
|
másoló
2003-04-11 15:48:59
|
a bonyek egy kirkeragd idézet volt, a jupiét meg kkk írta még anno. |
|
jupiter
2003-04-11 15:39:21
|
nem én írtam. sajnos. pedig tetszik. és akkor most lehetne itt májerkodni:P csókolom bolyongó ps:bonyek:miben nyilvánul mega változás édes szele? |
|
bonyek
2003-04-11 15:26:58
|
nem én voltam. ennyi. meg hogy 180fokos fordulatot vettem. még a végén endorfin csapódik ki a szervezetemben! |
|
2003-04-11 14:45:19
|
Király |
|
Anti kispali
2003-04-11 13:50:40
|
EZ KI A FASZT ÉRDEKEL? |
|
jupiter
2003-04-11 13:47:25
|
Balla D. Károly: Három másodpercem Három másodpercem volt arra, hogy megtanuljak repülni. Még érezni véltem apám kezének melegét a hónom alatt, amint meglóbál a mélység felett, mintha még szeretetéből is sejlett volna valami ösztöneimben, pedig már elszakadtam, már elszakíttattam keze melegétől és szeretetétől, már kezdetét vette zuhanásom, a három másodpercbe szorult végtelen, a végtelenné terpeszkedő három másodperc, ég és föld között, van és nincs között, van és lehet között. Bukdácsolva, örökös forgásomba és pörgésembe szédülve zuhantam. Fülemben fütyült a sebesség, egyre magasabb hangon, egyre magasabban, aszerint, amint egyre mélyebbre értem, egyre magasabban, mert egyre mélyebbre, egyre magasabb, ami egyre mélyebb. Kinyújtóztattam végtagjaimat. A zuhanásomban szélnek tűnő mozdulatlan levegő belém akaszkodott. Rugdalóztam, rángatóztam – hasztalan. Egyre sebesebben hullottam alá a mélybe. Még két másodpercem volt, hogy megtanuljak repülni. Apám! Apám! – akartam kiáltani, de nyitott számat teletömte a szél, nem szólhattam. Már nem is láttam apámat a sziklafalon, csak szavaira emlékeztem, gesztusaira, keserűségére, amiért nem lehetett rám büszke, szégyenére, amiért rejtegetnie kellett, riadalmára, amikor megértette, hogy őneki kell kihoznia engem a sziklafokra… De apám kezének melege már kihűlt a hónom alatt, már csak zavarára emlékeztem, ahogy nem mert kezemre nézni sosem, kezemre, a semmire valóra, ujjaimra, a fogni képtelenekre, kezemre, a nyomorékra. Nyomorék kezemre, melyet most, dühömben el akarván lökni magamtól – kiterpesztettem. Vadul kapott belé a szél, csavarta, rángatta, tépázta, de megszűnt bukfencezésem: fejem az ég felé, lábam a föld felé, kezem oldalt, ég és föld között, van és nincs között, van és lehet között. Észrevettem, hogy bár zuhanok, zuhanásom nem sebesedik. Még volt egy másodpercem, hogy megtanuljak repülni. Apám! Apám! – kiáltottam volna újra, de hangom már semmiképpen nem érhetett el hozzá, hisz más világ lett az ő világa. Ők mind ismerik a tárgyak tapintását, csak az én ujjaim merevedtek tehetetlen görcsbe minden érintésre. Ők mind másak… vagy talán én vagyok más, és ez az, amit nem tudnak elviselni bennem, ezért zuhanok most örök mozdulatlanságom felé… Megpróbáltam mozgatni kezemet, szél ellenében mozgatni, csapkodni vele, evezni, magam alá hajtani a levegőt, le – fel, le – fel. Zuhanásom lassúbbodott, de közeledett, egyre közeledett a föld, tehetetlenségem sziklabölcsője, s én még mindig vergődtem ég és föld között, van és nincs között, van és lehet között. Egyre csak mozgattam kezemet, a semmire valót. Kezem szeretett csapkodni, kedvére volt a le-fel – le-fel ritmusa. Kezem, a semmire sem való, örült a szélnek. Tárgyaktól félő ujjaim rajongtak a levegőért. Észrevettem, hogy már nem zuhanok. Egy pillanatig lebegtem alig a föld fölött, az eget majdnem elveszítve. Aztán az örökös le-fel – le-fel emelni kezdett: fel, fel, fel az égbe, a földtől távolabb, fel, fel, fel és messze. Megtanultam repülni. * Egy óra múlva már alig látszott a Taigetosz. |
|
bonyek
2003-04-11 13:44:54
|
"Lásd, azért oly nehéz önmagunkat választanunk, mert ebben a választásban a tökéletes elkülönülés azonos a legmélyebb folytonossággal, s mert ez feltétlenül kizárja minden lehetőségét annak, hogy valami mássá váljunk, vagy inkább másvalakivé költsük át magunkat. És ha már felébred az emberben a szabadság szenvedélye – és ez a választások során ébred fel, mert a szabadság előfeltétele a választások vállalása -, akkor az ember önmagát választja, és mint üdvösségéért, úgy küzd ezért a birtokáért, és épp ez az üdvössége. |
|
Anti kispali
2003-04-11 13:40:50
|
EZ KI A FASZT ÉRDEKEL? |
|
der himmel über berlin
2003-04-11 13:35:55
|
ha már költészet napja, meg április 11, akkor legyen egy Márai: Halotti beszéd Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk Por és hamu vagyunk Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek. Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ... Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt És megértették, ahogy a dajkaéneket A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é A pap már spanyolul morogja koporsónk felett: „ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ” Az ohioi bányában megbicsaklik kezed A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon A tested is emlékezik, mint távoli rokon Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...” De már tudod: igen, lehet ... És fejted a vasat Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már. Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét - Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady? Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene? Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme? „ Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet. Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket. Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek Még azt hiszed, élsz? ... Nem, rossz álom ez is. Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad ...” Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad ...” S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten ...” Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.” Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t? Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? ...” Magyar voltál, ezért. És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess. Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz. Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet A radioaktív hamu mindent betemet Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt - Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet, És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk Íme, por és hamu vagyunk |
|
der himmel über berlin
2003-04-11 13:32:56
|
szerintem fordulj azonnal orvoshoz. milyen ellenségről beszélsz? kit tartasz bizonytalanságban? pl én kurvára leszarom, hogy melyik vagy te, aki érdekel azt úgy is megismerem, te meg a másológép sorsára jutsz. szeretem ha a lecsó is ott van a szinpadon, csak nehogy már beszóljon valaki, hogy nem írok semmit a zenekarról. |
|
Anti kispali az igazi
2003-04-11 12:21:59
|
hülye vok,de ez köztudott!!!!! |
|
der himmel über berlin originalen
2003-04-11 12:20:35
|
Anti kispali! nehogymár azt is megideologizáld, hogy gyökér vagy. és szerinted kit érdekel, hogy már az oviban gyurmát raktak a füled mögé!? |
|
jupiter
2003-04-11 10:58:04
|
szar dolog ez az ingyenreklámozás! vegyetek nagymama lekvárjábó'! |
|
boszi dö very ríl
2003-04-11 10:55:13
|
nehéz ellenállni az ingyenreklámnak. vegyen mindenki majjorkás napernyőt!!!!! |
|
Anti kispali
2003-04-11 10:31:24
|
jupiter! ez egy vendégkönyv. mindenki azt ír,amit akar. ott levelezünk, ahol kedvünk van. én nem értem, miért akar mindenki beleszólni a másik dolgába. én sem akartam mgmondani neked, hogy mit írjál ide. ha nem tetszik, ne olvasd. tisztelettel Anti kispali |